Dr. Fülöp Emőke

2023.04.17

2001-ben végeztem pszichológusként az ELTE-n, majd 2005-ben felnőtt klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szakvizsgát tettem. Több módszerspecifikus képzettséggel rendelkezem illetve képződöm (pszichodráma képzés, hipnoterapeuta, folyamatban lévő Kernberg-féle áttétel fókuszú terapeuta képzés). 2016-ban PhD fokozatot szereztem pszichológia tudományterületén. Több hazai és nemzetközi szakmai lapban publikáltam.

A felsőoktatásban sok éves tapasztalattal rendelkezem, pszichológiát/klinikai pszichológiát tanítottam/tanítok a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, illetve az ELTE BTK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékén, mindkét helyen egyetemi adjunktusként. 2018 óta veszek részt a klinikai szakpszichológus jelöltek oktatásában (Pécsi Tudományegyetem BTK Pszichológiai Intézet, Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék).

Klinikai munkámat tekintve, 2001-2005 között a Fővárosi Önkormányzat Szt. János Kórház Pszichiátriai Osztályán dolgoztam klinikai szakpszichológusként. 2009 óta a Budai Egészségközpontban dolgozom, klinikai szakpszichológusként.

Egyéni folyamatokban felnőttekkel foglalkozom, változatos területeken: szorongásos és hangulatzavarok, kiégés, önértékelési problémák, stresszkezelés stb.

2000 óta vezetek csoportos pszichológiai készségfejlesztő és önismereti tréningeket mind az üzleti, mind pedig a szociális szférában. Ezen a területen kiemelt érdeklődési területem az orvosok és egészségügyi szakdolgozók pszichológiai készségfejlesztése (kommunikációs tréningek, betegedukációs programok).

Speciális szakterületeim

  • Szorongásos és hangulatzavarok
  • Kiégés
  • Önértékelési problémák
  • Kapcsolati zavarok
  • Stresszkezelés
  • Személyiségzavarok

Szakmai tapasztalataim

  • 1999 – 2002: Ifjúsági Krízis Szálló
  • 2001 – 2005: Szent János Kórház Pszichiátriai Osztály
  • 2005 – 2019: Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar
    Főiskolai adjunktus
  • 2009 – : Budai Egészségközpont
    Klinikai szakpszichológus
  • 2018 – : Pécsi Tudományegyetem BTK Pszichológiai Intézet Klinikai szakpszichológus képzés
    Bázisgyakorlat vezető
  • 2019 – 2021: ELTE BTK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék
    Adjunktus

Végzettségeim

  • 2000: Pszichodráma asszisztensi képzés – pszichodráma asszisztens
  • 2001: ELTE Pszichológia Szak – pszichológus
  • 2004: Magyar Hipnózis Egyesület Hipnoterapeuta képzés
  • 2005: Semmelweis Egyetem: klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológiai szakvizsga
  • 2011: Pécsi Tudományegyetem BTK Pszichológiai Doktori Iskola
  • 2016: PhD Pszichológia (Bölcsészettudományok) tudományterület
  • 2017 – : Kernberg-féle áttétel fókuszú (TFP) terapeuta képzés

Elérhetőségeim

fulop.emoke@pszichoritmus.hu

+36302001254